A kabát

Hogy a helység nem csupán a felmosóvödör tárolásara szolgált a néhai KIE szálló idején, hanem ténylegesen egy hálószoba volt, arrol csak egy parányi erkély tanúskodott. A méretet nézve még úgy is kétségesnek látszott. Hogy még is nap mint nap egy egész dramaturgia osztály rontotta benne a levegőt, - mindenki bagózótt, ha jól emlekszem, - az annak tudható be, hogy mindössze hatan voltunk. Ha valaki netalán tán névsort olvasott volna, - egy abszurd gondolat, - igy hangzott volna: Galgoczi, Gáli, Glázer, Kaskötő, Kovács, Sipos. Keresztneve, mondanom se kell senkinek se volt, vagy inkább nem volt használatos.

Egy asztal, meg nyolc szék. Miért nyolc? Néha két tanár is jött. Egyszerre. Gyárfás meg a Bacsó. Elvégre is, nem hiába hivták Szinház és Filmművészeti Főiskolának. Gyárfás volt a szinház, Bacsó meg a film. (álljon meg a menet... Gyárfás is többet ügyködött filmen mint szinházban) De az esetek többségében a nyolcadik a kabátoknak szolgált, - mivel kérem tisztelettel, - fogas az nem volt.

Ha jól meggondolom, az évből nyugodt lelkiismerettel lehet számolni legalább öt kabátos hónapot. Tavaszi kabát, téli kabát, átmeneti kabát, ballon kabát meg esőkabát. Jól hangzik, de a ha valaki emlékszik meg azokra az időkre, volt a kabát, meg nem-kabát. Na, persze Galgóczit kiveve, neki volt ballon kabátja is, de hát ő volt a menő A kiadott iró, honorariummal, meg miniszteriumi ösztöndijal. A széken viszont jól megfértek együtt. Ha kor, minőség és használhatósági állapot szerint,

1-10 ig skálán kellene osztályoznom, Galgóczi báránybéléses kabátja volt a 10, Gálié 1. (kis joindulattal) A kabát múltja homályba veszett, ki tudja hol kezdte a palyafutását, az a gyanúm, hogy valamikor a háború előtt szolgált mint átmeneti kabát egy jólszituált pesti polgár hátán. Gáli az ismert gazdag fantáziájával léptette elő télikabátnak. Szine? Valamiféle meghatározatlan változata a szürkének, féllábszárig érő, válla csapott, - hogy a szabás tette-e vagy a viselője volt slank, ma már azt nehéz megmondani. Fogyatékosságai közzé tartozott a gombok kronikus hiánya. Ha most igy időben visszaszámolok, ötvenhárom telén volt, mikor is a gombállomány drasztikusan megfogyatkozott. Értsd alatta, már csak egy volt. A két kabátszárny összetartásához viszont a magányos gomb, kulönös tekintettel arra, hogy combközépre esett elégtelennek bizonyult. Azt még Jóska is belátta, de az ismételt terv, hogy felugrunk hozzánk, hogy majd Bohus mama felvarja, valahogy sehogy sem jott össze. Oda se neki, mondta úgy hordja majd mint a gogolji köpönyeget, azon se volt gomb.

Meggyőződésem, hogy valahol tanitották a gombvarrás technikájat, talán meg a művészetét is de nem a Főiskolán. Bár nekem volt némi gyakorlatom inggombot varrni, de kabátgomb az más. Kiss néni a mindenröl gondoskodó gondnok adott tűt, cérnát meg két gombot. Két különböző szinű és méretű gombot, de ugye mi kicsire nem adunk. Bevonultunk a nagyterembe, - akkoriban még csak a "nagyterem" volt, ha jól emlekszem, még vasárnaponként istentiszteletet is tartottak benne, akkoriba amit ma úgy tartanak nyilván mint a nagy vallásüldözés idejét. Ódry Szinpadnak csak jóval később avanzsált, az igazi Ódry terem a Rákóczi úti épületben volt. Ott ültünk a hátsó sorban és miután az elsö gomb nagy nehezen felvarratott ilyen apróságra kellett rájönnünk, mint peldául a gomb és a gombluk egymáshoz arányitott mérete fontos szerepet játszik a későbbi használhatóság szempontjábol. Arrol nem is beszelve, hogy a szoros felvarrás nem feltétlenül előnynek számit. Mindegy, a két gomb fel lett varva. Kellene még egy harmadik, ha már benne vagyunk a gombvarrásba.

- Na, várj, - mondta Gáli és eltűnt. Nem telt bele néhány perc és megjelent egy gombbal.

- Ez jó lesz? – és a kezembe nyomott egy szürke cirmos kabát gombot.

- Hol, szerezted? – kérdem.

- A titkarságon, nem volt senki az irodában. Nemeskéri kabátjáról.

- Levágtad a Nemeskéri kabátjáról?

- Csavartam, - mondta, - már félig lógott.

- Jóska. Te hülye vagy! Ez egy női gomb.

Feltolta a szemüvegét a homlokára és orr-távolságbol vette közelebbi vizsgálat alá.

- Annál jobb, - vigyorgott, - akkor az a Simon Zsuzsa kabátja volt.

Jóska szemének tragikusan rossz állapota elfogadhatóan magyarázta a tévedést. Napokig égette a zsebemet Simon Zsuzsa cifra gombja, mig végül is a villamos megállónál beledobtam a szemetesbe. Mindegy, négy gombbal már helyreállt a kabát, kabát volta. Az igazgatónő meg majd csak szerez magának egy másik gombot. Különben is útáltam a nőt. Meg volt rá az okom.

Mostanság a forradalom ötven éves évfordulója alkalmábol, mind több és több szó esik a Szabadsághegyről. Teljes joggal. A Gáli darab bemutatója szerves része volt a forradalmat előkészitő intellektuális folyamatnak. A dráma alapgondolata már 54-ben megszületett, kezdetben mint egy eléggé ártalmatlan családi konfliktus. Ahogy izlelte, formálta az idők múlásával let az amit ma ismerünk – már aki ismeri, - a Rákosi rendszer emberi és erkölcsi csődjének leleplezője. Az alkotó folyamat több mint két évet vett igénybe. Ahogy múlt az idő mind ritkábban és ritkábban lett a darab a dramaturgia órán a szokásos megbeszélés tárgya. Az újabb drámai fordulatok, a párbeszédek mindinkább élezett, politikailag veszélyes természetű telitettsége miatt a darab asztal-körüli vitája, különösen a tanárok jelenlétében már "kényelmetlenné" vált. Nem emlékszem, hogy bárki az osztályban a spicli gyanuját vonta volna magára, de a jobb félni mint megijedni, - bőlcs gyakorlata mindinkább érvénybe lépett. Különösen egy, óvatosságra intő, tanári-baráti figyelmeztetés után, Gáli maga kerűlte a téma nyilvános tárgyalását és az elkerülhetetlen paranoia mindinkább érezhető lett.

Mi voltunk az elsö dramaturgia osztály a Főiskolán, olyan kisérleti nyulak, dunsztja sem volt senkinek, hogyan tanitsák. Nem is nagyon igyekeztek, - nem is nagyon tanultunk. Én vagyok az iró, te vagy a dramaturg... aztán szerepcsere.

Igy kerültem össze Gálival és lett belőle barátság. Feltételezem, hogy a Főiskolán kivül másokkal is megtárgyalta a darab problémáit, de hallgatolagos megegyezessel, jobbnak láttuk, hogy a "titok" ismerői nem tudunk egymásról. Már az Erzsike cukrászdában sem beszélgettünk a darabról, túl közel voltak egymáshoz az asztalok, maradt az utcán való séta. Ez már 1955 február, vagy március lehetett, esős esték voltak, a télutó minden kellemetlen velejárójával. Ha jól emlékszem a Nagydiófa utcán mentunk a Wesselényi-ig, aztán vissza a Klauzálon, Dohány utcán és újra a Nagydiófa... körbe, körbe.

És itt lép a kabát, egy hétköznapi, jelentéktelen existenciából egyenesen bele az irodalom történelembe... mit mondjak, a történelembe. Egy időben volt egy aktatáskája, aztán csak egy keményfedelű naplóféle és végül a kabátzseb. A bal kabátzseb bélése ki volt szakadva és a Szabadsághegy kézirata, többnyire széthullott irkalapokon, mindig kéznél, ott lapult a kabátban. Apró részleteket figyelmen kivül nem hagyva "mesélte" el a helyszint, hol álljon az a szék és miért. Hallania kellett a párbeszédet. Ha netalán valaki arra hivatott, lehalgatta volna a kettönk között folytatott dialógust, arra a következtetésre jutott volna, hogy két, Lipot mezőröl szabadult paciens rója a pesti utcákat s a tény, hogy gyakran még az eső is esett, még alá is húzta a látvány bizarr voltát. Gáli szerint, egy gondolat, egy indulat kifejezésére, mig száz variáció létezik, azok közzül csak egy a helyes és azt kell megtalálni. S ha végre meg volt, az utcai lámpa alatt, könyékig a feneketlen kabátzsebben kotorva kereste a... második felvonás, elsö szin, harmadik jelenet agyon-huzott oldalait, hogy a kérdéses mondatot kijavitsa. Még messze volt az az idő, mikor a Rajk ügyröl lehetett nyiltan beszélni, akkor, számomra a darab sorsa, igazi szinházban bemutatva, de még mint államvizsga anyag is valami utopisztikus lehetetlenségnek hatott. Az én filmnovellámat, ami sokkal ártalmatlanabb témát tárgyalt lelötte a tisztelt tanári kar, mint "nem tipikus" államellenes irományt. Gáli rendithetetlen optimizmussal, ápolta, formálta a darabot, csökönyösen hitt egy jobb jövöben. Mi több, szerepet osztott. Gobbi fogja játszani a mamát - mondta.

Ráhagytam, lehet egy örülttel vitatkozni?

Aztán kitavaszodott, a kabátzsebböl elökerült a kézirat, csodák-csodájára valahogy összeállt darab. Gáli napokig ült a gépiró szolgálat irodájában, diktálta az elképedt elvtársnőnek – szerintem megegyszer újra irta – a kor legjelentősebb drámájat.

Minden ceremónia nélkül ért véget az iskolaév, háromhónapos katonai tábor után, én a békéscsabai száműzetésbe vonultam, sem a Szabadsághegyet, sem a kabátot én többet nem láttam..., nem láttam Gálit sem, majd csak húsz év multán Torontóban.

Hiánya az elött is, azóta is... és örökre marad, pótolhatatlan.